Az itt következő receptben tulajdonképpen egyetlen rendhagyó elem van, de az elég muris. Jelesül az íz és a beltartalom két külön lábasban készül, és csak a vége előtt öntjük össze a kettőt. Ez annyiban nehezíti meg a dolgot, hogy nehezebb ráérezni, hogy miből mennyi kell. Viszont felesleges közben kóstolgatni, mert úgysem derül ki semmi. (És mivel a főzés közbeni folyamatos kóstolgatást amúgy is elítéljük, ez egy üdvözlendő elem.)
Egy nagyobb vekni fehér kenyeret kibelezünk, a belet nagyobb darabokra tépve forró vajon pirítani kezdjük, majd ha a külső részei kicsit megpirultak, kockalevessel felöntjük. Lehet sózni is, de lehet majd később is. Egy másik tálban egy kevés tejet és főzőtejszínt forralunk össze, és ezt fűszerezzük be őrölt köménnyel, fehérborssal, szerecsendióval, sóval és zúzott fokhagymával.
Amikor a kenyér már szétomlik (ez nagyon hamar megvan, 10 perc kb), botmixerrel pépesítjük, vagy nem pépesítjük. Ez annak szellemében opcionális, hogy valaki szereti-e az egyben nagyobb darabokat, vagy inkább az egyneműsített levesek barátja. Én mindkettőt próbáltam már, és mind a hárman barátok vagyunk. Pépesítés, avagy nem pépesítés után a kisebb lábos tartalmát (ez a tejes-fűszeres lábos lesz, ha okosan jártunk el) beleöntjük a nagyobb lábosba. A kettőt alaposan összeforraljuk, ha az elején nem sóztuk, most sózzuk, majd fele-fele arányban füstölt- (karaván, oázis, stb) és nem füstölt kemény, vagy félkemény-sajtot (ementáli, edami, trappista) sajtot reszelünk bele.
Mikor a sajt elolvad, egy kevés fehérbort, majd pár perccel később egy adag friss, apróra vágott petrezselymet keverünk bele. Most meg lehet kóstolni. Valószínűleg egy kis köményt és egy hangyányi szerecsendiót fogunk hiányolni, ezt pótoljuk.
Ha emlékszünk még a recept elejére, felmerülhet bennünk, hogy mi lesz a kenyér héjából. Abból készítjük el a finom, ropogós krutont, amivel tálaljuk.
A tökéletes kruton elkészítésének módját már korábban beígértem, nem is felejtettem el, de nem most fog rá sor kerülni.
